Igen, de ez nem a mai posztok számára vonatkozik :-) Kivételesen megint munka. Igen, megpróbálom behozni az elmúlt két hónap lemaradását. Sokminden volt menet közben, amit nem írtam ki, mert ... valamiért, aztán most vagy feljön, vagy örökre elveszett. Még kézirat sincs róla...
Túldolgozom magam. Túlvállalom, túl részletesen, precízen akarom megcsinálni, többet, mint amennyi adott időbe belefér, stb. Pedig érzem, előbb finomabb jelzésekkel, aztán komoly gombócok vannak már a gyomromban, de fogamat összeszorítva, levegőt visszatartva akkor is megcsinálom! (Mintha ezzel az akarom!! kérdéssel nehezen jutnék ötről a hatra)
Ma is, az utolsó két óra már így ment le.
Bemegyek, és úgy vagyok vele, hogy gyorsan ledolgozom a napot, megcsinálok minél többmindent, aztán UTÁNA lehet magammal foglalkozni, lehetek magamban (mármint én, bennem), meg lehet minden, de a munka az munka. Ezzel csak annyi baj van, hogy:
1, a lényem pontosan tudja, hogy mikor, mit és mennyit kell csinálni, mikor kell pihenni, lassítani, levegőzni egyet, mikor kivel kell beszélni, stb., egyszóval ő látja azokat a Nagy Összefüggéseket, ahova a munkám beleillik, látja a kapcsolódási pontokat, (látja a Szinkronicitást) és próbál is nekem jelezni -- és jól elnyomom. Elnyomom és nem veszem figyelembe, mert félek valamitől, mert nem bízom benne eléggé, nem bízom benne, hogy ha azt mondja: elég, az valóban elég, helyette inkább próbálok minél többmindent megcsinálni, hátha szükség lesz (van, volt) rá, most azonnal. Az információt, amit a Létezéstől kaphatnék eldobom és szédült nyüzsgéssel helyettesítem. Legalábbis eddig. Ez is a mai nap egyik felismerése. Tehát holnap másképp fogom :-)
2, mivel eszeveszetten nyüzsgök és dolgozom mint a gép, ezért ÖNMAGAMRA, a lényemre természetesen nem tudok odafigyelni (kinek van ideje még arra is) és ezért aztán ritkán jut el hozzám az infó, amit átadna. Aminek mi az eredménye: még több meló -- talán feleslegsen, talán nem, de semmiképpen sem pont ott és akkor, amikor optimális lenne. Szóval annyira hatékony akarok lenni, hogy a végén pont nem vagyok az.
Ja, a feladataim egyike a cégen belül (tanácsadó cég) a hatékonyság mérése, kimutatása. Az egyik első dolog volt, amit felfedeztem, hogy sokan inkább nyüzsögnek, mint értelmes dolgot csinálnának, hogy a tevékeny munka látszatát keltsék -- leginkább saját maguk előtt, mert ők nem akarnak haszontalannak tűnni. Na király, most pont ezt csinálom én is :-)
A pszichológiája egyébként ennek valószínű az, hogy ha az önértékelésed nem 100%-os, akkor elkezdesz megfelelést játszani és próbálod magad fontosnak, hasznosnak érezni, és hát a leginkább ez arrafelé visz, hogy sokat, nagyon sokat dolgozz. És hogy ne engedj meg "üresjáratot". Mert ugye akkor lógsz. (Nálam legalábbis így működik). Pedig kell a csend és a nyugalom, különben nyüzségssé válik a munka és egyre kevesebb értelemmel és valódi haszonnal fog bírni. És közben a 8 órás munkanap 10-12-16 órássá hízik, és csodálkozol, hogy nincs időd semmire... és a munka sem igazán halad...
És a főnököm jelmondata: nem baj, ha tovább tart, az a legfontosabb, hogy érezd jól magad! Igen, valóban egyébként, így áll hozzá, de még nem sikerült ezt magamévá tennem. Pedig nagyon hasznos lenne...
Szóval a kevesebb sokszor több.
