Már (azt hiszem) Osho óta tudjuk, hogy az érzelmek jelentősége az emberi lét során abban áll, hogy mutatják: jó úton jársz-e? Pontosabban, hogy közeledsz, avagy távolodsz Istentől. A pozitív érzelmek mutatják, hogy közeledsz. Az egységben, Istenben, minden jelen van és minden a helyén van: fény, szeretet és tökéletes megértés és elfogadás. A félelem, harag, düh, bűntudat és az összes kellemetlen érzelem megjelenése azt mutatja, hogy ettől az állapottól távolodóban vagy. Hogy esélyes vagy rá, hogy sérülést okozz magadnak, hogy megtagadd egy részed és hogy veszíts a fényedből. Amolyan figyelmeztetés, hogy bántod magadat. A durvább behatások ellen azért van egy védekező mechanizmusod: ha igazán dühös vagy, általában másra vagy dühös :) Ez pedig az egó műve. Az egó szolgálata, amikor a megtagadott, sérült, védekezésre képtelen lélekrészeid helyére lép, és eltereli a dühöt, a bántást rólad, magadról, más felé. Ugyanazt utálod benne, mint amit magadban utálsz, de ez másban kevésbé fájdalmas. Egós működés, mondjuk, és ezoterikus körökben az egó mint pusztítandó átokfajzat szerepel, pedig igen-igen hasznos segítőnk, mindenütt őrt áll és véd bennünket, ahol lelkünk sérülései miatt „magasabb énünk” nem képes rá.
De mindezzel együtt az érzelmek tesznek bennünket emberré. Igen, ez különböztet meg bennünket Istentől. Meglepő, ugye? Amikor beszállunk ebbe a Nagy Földi Játékba, ebbe a kollektív színdarabba, hol ezt, hol azt a szerepet öltve magunkra, és vállaljuk, hogy kipróbáljuk, milyen nem-istennek lenni, milyen feladni hatalmunkat, elveszteni fényünket, káoszt teremteni magunkban, hogy aztán újra összerendezzük és visszaépítsük az egészet: nos, amikor beszállunk ebbe a játékba, az érzelmek a segítőink. Ha a középpontodban vagy, ha minden részed a helyén van és szeretet hat át, ha tudatában vagy a szerepednek és helyednek a Teremtésben, ha tudatában vagy, hogy mindennek oka és következménye van, ha teljes harmóniában vagy a Teremtővel és az Isteni renddel, akkor nincs az a helyzet, szituáció, ember vagy esemény, ami kibillenthetne ebből az állapotból. Nincs ami érzelmeket válthatna ki belőled. Érzelem-mentes vagy. Semleges vagy.
Mi viszont mindent feladva bolyongunk az otthontól távol, és az érzelmek segítenek benne, hogy ráleljünk a hazavezető útra. De csak ha helyesen tudjuk értelmezni őket. Ha fel tudjuk, fel merjük fedni a mögöttük rejlő motivációkat, tudati-lelki működéseket. Hiszen az érzelmeink apró, pici lámpácskák a lényünkön, melyek jelzik, hogy hol hibádzik még a teljesség. Az egység állapotában, „otthon” ugyanis nincsenek érzelmek. Azok az önmaga középpontján kívül tartózkodó emberi lény sajátjai. Érzelmeket csak sérült lélekrészeink működése generál, kellemeseket, fájókat egyaránt. De csak ezek megélésén keresztül juthatunk túl rajtuk, csak akkor jöhetünk rá, ki vagy mi sikoltozik bennünk figyelemért, ha engedjük sikoltozni... A pillanatban élsz, megéled, amit érzel, de ott van a tudatosság is, és megvizsgálod, miért született ez az érzelem benned. Hogy legközelebb már ne kelljen megszületnie.
