Meddig akartok még aludni? Meddig akarjátok még mondvacsinált indokokkal távoltartani magatoktól saját magatokat? Meddig akartok még kifogások mögé bújva menekülni önnön lényetek elől?? Nem unjátok még az egymásra következő, semmi változást nem hozó, egy helyben pörgő napjaitokat? Nem unjátok még, hogy mindig elfuttok az igazi, valós, megoldásra váró gondjaitok elől? Hogy ál-problémákba menekültök? Hogy boldogságot hazudtok magatoknak, mikor tudván tudjátok, hogy nem abban éltek? Hogy megelégedtek a morzsákkal, mikor egész veknik várnak rátok? Hogy könnyűnek látszó hazugságokba menekültök a valóság helyett? Hogy éveken és éveken át eltagadjátok magatoktól a lehetőséget, hogy a valódi életetek éljétek? Nem pedig valami árnyékot, amit az elmétekben lakó korlátok között biztosíthatónak láttok...
Örökösen a holnapra vársz. A holnapban reménykedsz. Hogy majd valahogy jobb lesz, valami másképp lesz. De egyszer csak nem lesz már több holnap. És ott fogsz állni a millió elszalasztott lehetőséggel és a megoldatlan feladataiddal. Mihez kezdesz akkor? Nem áltathatod magad örökké azzal, hogy majd egyszer, valamikor... MOST van rá lehetőséged! Az idő fogytán fogy. Ez az életed is véges. Minden elpazarolt perc, amit nem az utadon járva töltesz: hiábavaló. Nincs már helye a kitérőknek, a hosszas és nehézkes tapasztalásoknak. Nem tettetheted magad továbbra is tehetetlennek. Mindent, amit tudnod kell: már tudsz. Régesrég. A kezedben van a sorsod! Jobban, mint bármikor ezelőtt! És minden egyes nappal eggyel kevesebbed van, hogy felébredj. Az idő pedig nemsoká elközeleg. Nem halogathatod tovább. ÉBREDJ!!!
