HTML

Útonjáró

Szűk két éve, hogy tudatosan próbálom járni az életem ösvényét, és hogy valóban haladni próbálok rajta, nem csak körbe-körbe járni. Sokat, nagyon sokat foglalkozok ezzel és időnként egészen jó gondolataim támadnak. Ezeket jegyzem itt fel, hátha Neked is segítségedre lehet a saját utadon.

Friss topikok

  • KáTéeS: Úgy látszik a világban is dúl a harc, hogy az 1-es vagy a 2-es típus a menőbb, jellemzőbb, vagy po... (2010.09.11. 13:37) SocialMedia
  • Rihárdó: Ja, igen, én sem fogalmaztam pontosan, valami ilyesmit akartam írni. Bár azért hozzáteszem, hogy... (2009.01.30. 13:41) Párkapcsolatok
  • KáTéeS: Örülök, hogy úgy érzed, segített! :) (2008.12.18. 19:42) Recept
  • Rihárdó: Hát igen, arra szükségem lenne, hogy jobban bízzak magamban, úgyhogy érdemes lenne kipróbálni.. (2008.12.17. 13:51) Érzelmek világa
  • Rihárdó: Tegnapelőtt elolvastam ezt a bejegyzést, és elgondolkodtam azon, hogy én - az antimaterialista sze... (2008.12.13. 18:57) Tárgyak

Földnapi kalandok - 1. rész

2010.04.22. 20:43 KáTéeS

Érdekes volt ez a mai nap. Érdekes és élményekkel teli.

Úgy kezdődött, hogy hideg volt. Meg más egyéb nyűgjeim is voltak, ami miatt nem akartam menni. Pedig tegnap este még teljesen biztos voltam benne, hogy ott a helyem. Mármint a föld-napi rendezvényen, Pilisakárhol. Sok-sok ember között. És egyedül. Merthogy Katinak nem volt kedve jönni. Ettől persze bekapcsoltak bizonyos paráim, és hirtelen hidegnek, túl hidegnek tűnt az idő. Szerencsére annyira már vagyok tudatos (enyhe vállveregetés nekem), hogy felismertem rejtett indítékomat és rávettem magam az útra. :) Pöccre jött a villamos, metró, másik villamos, így még pontosan volt szerencsém látni, ahogy a HÉV kihúz a megállóból. Ami a buszhoz vitt volna, amivel éppen elértem volna a programot. Hát, pech... azaz... mégsem. Tegnap ugye belekezdtem a kiszolgáltatottság átélésébe, nosza rajta, ennél jobb alkalom most nem is jöhetne, valamiért (ez nagyon spirit duma: valamiért) lekéstem a hévet. Következő fél óra múlva, ahhoz ki tudja van-e busz. Az első (vagy második) gondolatom az volt, hogy úgyis itt a főút, átugrok stoppolni, aztán vagy felveszenk vagy a hév jön. Valami lesz. De nyúl voltam. Akkor még... Pedig az igazán laza megélése lett volna a helyzetnek, de inkább vártam.

Pomáz, autóbusz állomás. A félórás késésből hirtelen egyórás lett, mivelhogy ehhez a hévhez nem volt busz. Csak a következőhöz. Na itt már elegem lett / felbátorodtam / lelazultam (tessék kiválasztani a megfelelőt) és megérdeklődtem, hogy merre a főút majd kiálltam stoppolni. Tettem ezt úgy, hogy teljes lelkemből igyekeztem nem foglalkozni vele, hogy mit szólnak hozzá az emberek (természetesen semmit, CSAK az én fejemben...), és így próbáltam nem vércikinek érezni a szitut. Asszem elég jól sikerült :) Legalábbis fura módon, elég sok autós vett észre legalább annyira, hogy kedvesen, együttérzéssel mutassa, ő bizony helyi, sokra nem megyek vele. Tényleg kedvesen, komolyan! Tök jó volt! Egyre bátrabb lettem, egyre inkább mertem hinni benne, hogy engem itt ma fel fog valaki venni... (ez alap, enélkül nem is érdemes nekiállni: azt kell sugározni, hogy igen, fel fognak venni. és akkor fel is) Némi gondom csak a taxikkal volt (akkor levettem a kezem, nehogy megálljon) meg a Nagy Böhöm Autókkal, mert azokat úgyis burzsuj tajparasztok vezetik, akik inkább elgázolnának, mintsem felvegyenek. Előítélet 1.

Az első autós a csobánkai elágazásig vitt volna (az félút), nem mentem vele. Mondom itt legalább a busz biztos (ja, és hol marad a kiszolgáltatottság? a bizalom?). A második is addig vitt volna, persze vele sem. (Hát hogy itt mindenki Csobánkán lakik??) Utána már úgy gondoltam, ha TÉNYLEG olyan baromira bízom az ÉLETEMBEN, mint ahogy hiszem, akkor talán nem kellene korlátokat szabni, hogy kivel meg hova megyek. Egy életem, egy halálom, a következőbe akkor is beszállok, ha csak a sarki boltig vinne el. (az irány nem lehetett rossz, arra azért vigyáztam, hogy a körforgalom megfelelő kihajtójánál álljak...)

A következő autó, ami megállt, egy b***tt nagy merci volt. Én még ilyet nem is láttam talán. Egy kedves hölgy vezette, aki -- hogy-hogy nem -- a csobánkai lehajtóig vállalt. Beszálltam. Miután a virágpalántákat arrébb pateroltam az ülésről. Merthogy a hölgy otthon kertészkedik. És kedves. És nemrég szívátültetése volt, azért hord maszkot. Na ennyit az előítéletekről.

Csobánkai leágazásnál kábé három autó húzott el mellettem, mire megállt egy.... audi. Nem tudom, hogy a legújabb típus-e, de ez már mindegy is volt. Jó fej fickó vezette, mondta, hogy Szentkeresztig jó vagyok nála. Oda igyekeztem.... Még beszélgettünk is kicsit, kiderült, ő is bicajozik, és csodák csodája nem egy tahó. Amikor kiszálltam, szépen és tisztán és őszintén(!) 'szép napot' kívánt, amit idegentől még talán soha nem hallottam. Asszem felül kell vizsgálnom a 'minden gazdag tahó' tévhitemet/előítéletemet. Sőt, még az is eszembe jutott, hogy talán akinek több van, könnyebben megosztja mással, kevésbé zsugori és magának való, mint akinek kevés van... Szemben a (talán a) köztudatban élő képpel. Lehet, hogy gazdagnak lenni nem is annyira gáz? Lehet, hogy a gazdagok jószívűek, kedvesek és emberiek is lehetnek?

Még talán egy óra sem telt el azóta, hogy elkezdtem a gyakorlatban változtatni a megszokott hozzáállásomon és máris mennyi minden történt...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utonjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr951943576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.