HTML

Útonjáró

Szűk két éve, hogy tudatosan próbálom járni az életem ösvényét, és hogy valóban haladni próbálok rajta, nem csak körbe-körbe járni. Sokat, nagyon sokat foglalkozok ezzel és időnként egészen jó gondolataim támadnak. Ezeket jegyzem itt fel, hátha Neked is segítségedre lehet a saját utadon.

Friss topikok

  • KáTéeS: Úgy látszik a világban is dúl a harc, hogy az 1-es vagy a 2-es típus a menőbb, jellemzőbb, vagy po... (2010.09.11. 13:37) SocialMedia
  • Rihárdó: Ja, igen, én sem fogalmaztam pontosan, valami ilyesmit akartam írni. Bár azért hozzáteszem, hogy... (2009.01.30. 13:41) Párkapcsolatok
  • KáTéeS: Örülök, hogy úgy érzed, segített! :) (2008.12.18. 19:42) Recept
  • Rihárdó: Hát igen, arra szükségem lenne, hogy jobban bízzak magamban, úgyhogy érdemes lenne kipróbálni.. (2008.12.17. 13:51) Érzelmek világa
  • Rihárdó: Tegnapelőtt elolvastam ezt a bejegyzést, és elgondolkodtam azon, hogy én - az antimaterialista sze... (2008.12.13. 18:57) Tárgyak

Egy koldusasszony margójára

2009.08.24. 18:07 KáTéeS

Érdekes dolog történt ma velem. Elindultam sétálni és a Bosnyák térnél a templomnál felfigyeltem egy hajléktalan asszonyra, akinek (talán 10-15 méterre voltam tőle) szeretet és béke csillant a szemében. Visszafelé megálltam vele beszélgetni. Egész pontosan kenyérért voltam a péknél és úgy éreztem, meg kell osztanom vele. Nem sajnálatból vagy könyörületből (azt hiszem), egyszerűen a szívemnek jól esett. De talán csak oda kellett mennem hozzá és beszédbe elegyedni. Nagyon tanulságos volt, még nem dolgoztam föl egészen.

Szeretet volt benne, ebben biztos vagyok. Elég sok. Viszont láthattam azt is, hogy az egó milyen trükkös módon működik, hogyan próbál meg minden élethelyzetből előnyt kovácsolni és a maga javára fordítani. Hogy ne essen csorba az önértékelésén, hogy győztesként kerülhessen ki a világgal folytatott harcból. Nem akarom bántani az asszonyt, de a tapasztalatomat leírom.

Elmesélte, hogy kezdetben valóban nehéz volt (9 éve hajléktalan). Hogy szégyellt a kukákban turkálni. De mostmár vállalja. És szégyelljék magukat azok, akik nem tesznek semmit, hogy segítsék őket. Elmondása szerint ő mindent megtett és nem rajta múlt, hogy most itt tart. Önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. És ezzel az az érdekes, hogy felületes szemlélő számára ez így igaznak is tűnhet. Mert valóban akart dolgozni, egy ideig munkásszállón lakva dolgozott is, különböző helyeken. Nem alkesz, tiszta, ápolt, sokszor még az ún. normális emberek sem néznek így ki. És valahogy mégsem megy neki... De az is kiérezhető a szavaiból, hogy büszke rá, hogy még ilyen körülmények között is kvázi talpon tud maradni. Hogy nem lett alkoholista. Hogy jobb, mint a többi hajléktalan nagy része. (Ami így igaz is, ha már meg akarunk jobbat és rosszabbat különböztetni) Megmaradt a tartása, a büszkesége. Talált valamit, amire büszke lehet és ez tartja benne az erőt. Büszke, mert ír, novellákat, de neki egy újság ne szabja meg, hogy hány oldal legyen, amit ír. Érthető, elfogadható...

De valahol ez mégis tanítás kellene, hogy legyen... nekem mindenképpen, de talán számára is. Hogy valamit rosszul gondol az életről. Hogy az ember nem erre rendeltetett, hogy ilyen életet éljen. Talán látnia kellene, hogy a viszonylagos elégedettsége abból fakad, hogy (megítélése szerint) nálánál sanyarúbb helyzetben lévőkkel hasonlítja magát össze. Ahogy mondani szokták, vakok közt a félszemű a király.

De mégis, ezek mellett, valahol úgy tűnik, boldogabb, kiegyensúlyozottabb és szeretettelibb, mint sokunk. Akiknek pedig van fedél a fejük felett. És most én hasonlítgatok. Valamit mégiscsak tud, mert a szemében csillanó szeretetet nem lehet megjátszani. Az vagy van, vagy nincs. Nem félreérthető. És neki van. 9 év utcán élés után is. Megtanulta, hogy ne általánosítson. Hogy, ahogyan a hajléktalanok között sem, a többiek között sem mindenki egyforma. Megvan a véleménye az államról meg gondolom még sok egyébről is, de kialakított egy világot magának, ahol viszonylagos békére lelhet "Jézus kék ege alatt" ahogy ő mondja.

Nem tudom még hova tegyem.

Viszont azt sejtem, hogy sok tanítás van benne. Nem utolsósorban az előző bejegyzés kapcsán is: azt pár órával ezen beszélgetés előtt írtam.

Kérdéseket vet fel bennem.

Tudom, néha már tapasztalom is, hogy a valódi boldogság belülről fakad. Nem külső körülmények szülötte. Hogy az anyagi bőség sokszor elfedi előlünk a lényünket, ami a boldogságot hordozza. De valóban koldusszegényen lehet csak ezt igazán felfedezni? Valóban csak akkor tudsz magadtól boldog lenni, ha már semmi mástól nem lehetsz? Ha "Jézus kék egén" kívül már semmid nincs?

És ha a valódi boldogság belülről fakad, ugyan nem mindegy, hogy kívül mi van? Mit tekintünk akkor emberhez méltó körülménynek? Nem állítom, hogy ez az asszony így él, de ha boldog tud lenni az ember fázva, esetleg éhezve, akkor mire fel bármilyen anyagi jószág? Hol van az a határ, ameddig a lényem, aki vagyok, még boldogságot tud adni nekem és mégsem veszélyeztetem a létemet? Indiában (Osho írja) bevett szokás, hogy az utak mellett teljes lelki nyugalomban, boldog mosollyal az arcukon, elégedetten halnak éhen az emberek... De nem hiszem, hogy ez lenne a jó, a követendő. Valahol értékelni kellene, ami adatott, ami van, ezek pedig az életkörülményekben is megmutatkoznak. Értékelni, de nem azonosulni vele, örülni neki ha jön, elengedni, ha megy... Nem tekinteni értéknek sem a szegénységet, sem a gazdagságot, hiszen ezek mind külső dolgok. Az a nő azt hiszem nem fog jobb élethez jutni, mert ha nem is elégedett vele, de megtalálja a számítását ebben a küszködésben. Amíg a járókelők értékelik a nélkülözését addig elég üzemanyaga van az élet folytatásához. Okos kompromisszumot kötött, hogy a fennálló korlátai mellett (amiket külsőknek vél) ne kelljen önmaga előtt szégyenkeznie. A maga módján ügyes.

De hogyan lehet valamit értékelni és mégsem ragaszkodni hozzá? Tudni, hogy nem fontos, mégis örülni a létének. És elfogadni azt is, ha nincs. És nem ragaszkodni sem a van-hoz, sem a nincs-hez. (meglepő, de a fenti példa mutatja, hogy utóbbihoz is lehet!)

Kíváncsi vagyok bennem ez hogyan működik. Gyanítom, hogy kissé a keleti filozófiát követem e tekintetben. Jelenleg értéknek tartom azt, ha valaki nélkülözve is tud boldog lenni. Ez bizony az egó műve. Mélységben kimagaslani... az egyik legügyesebb trükk.

Erre fény derült. Meglátjuk, hova változik...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utonjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr921335365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.