Azt mondják, válság van. Gazdasági. Meg világ. Erről szól minden híradás, ezt harsogja a média. Ezzel kelsz és ezzel fekszel. És ha félsz tőle, jobb, ha felkötöd a gatyád. A legnagyobb félelmeid fogja beigazolni. De ugyanígy beigazolhatja a legnagyobb reményeid is...
Hát, igen, kétségtelen: nagy időket élünk. Gazdasági válság képébe bújtatott megújhodást. Vízválasztó ez a kor és csak nézőpont kérdése, hogy katasztrófának vagy izgalmas új lehetőségnek, játéknak tekinted. Itt, most, elválik egymástól a búza és a pelyva... Azok, akik képesek a külső biztonságot belsőre cserélni, és azok, akik ezentúl is önmaguk árnyékaként a földi dolgokba kapaszkodva próbálják a stabilitást megtalálni. A földi dolgokba, melyek – egyre inkább kiderül – nem állnak a befolyásuk alatt. Mindaz, amit egészen a legutóbbi időkig az életünk alapvető pilléreinek hittünk: a biztos munkahely, ahova holnap is be tudok menni dolgozni és biztosítja a megélhetésem; az állam, ami majd gondoskodik rólam, megvéd, ha bajba kerülök és amire betegségben, öregségben számíthatok; az egész nyugati társadalmi rendszer, a társadalmi, gazdasági, pénzügyi intézmények (a szó szociológiai értelmében) és hagyományok hosszabb-rövidebb vajúdás után látványosan kezdenek működésképtelenné válni, kimúlni. Hiszen már puszta, tartalom nélküli, korcs kérgei önnön maguknak. Elkorcsosultak, menthetetlenül elvesztették mindazt, amit megtestesíteni hivatottak. Kiüresedtek, végleg. A szertartásaink puszta színjátékká züllöttek, az egykor élettel teli események a hagyományok üres ismételgetésébe csaptak át. A nagy lelkesedéssel, hittel és reménnyel megalkotott szép új világ felélte magát. Az ész diadala elfeledtette az emberrel a szívét és a lelkét. S ami rosszabb: elfeledtette vele, hogy nem egyedül van ezen a világon. Hogy magasabb célokat szolgál ezen a földön. Bábel tornya kismiska volt ehhez képest. Mindenhatónak hisszük magunkat, hát most rájöhetünk, hogy mennyire nem vagyunk azok. Ami valaha jónak is indult, felvilágosult, haladó eszme volt, mára hitelét vesztette. Konzumálódott. Kínában gyártják és fillérekért kapni. Ezek halottak. Nem lehet beléjük újra életet lehelni. Pusztulniuk kell, hát pusztulnak. A romjaikon majd egy új világ fog épülni, amely képes visszatérni a gyökereihez, de a féregjárta roncsok nem adhatnak ehhez alapot. Ez a pusztulás zajlik most.
Rá kell ébrednünk: nem nyújt már menedéket, biztonságot semmi, ami rajtunk kívül áll, az egyetlen biztos pont az életünkben saját magunk, a belső, igazi valóságunk. Minden más: tűnékeny illúzió. És mostmár tűnékenyebb, mint valaha. Nézz szét a világban: hiteltelenné vált szinte minden. Ez itt a hiteltelenség világa. Soha ennyire illúzió nem volt az emberi lét. Minden szegmense, minden területe, minden pillanata hamis, megjátszott, elhazudott és becsapott. Nézz magadba egy percre: hányszor tudod, tudva tudod, hogy a helyzet, amiben vagy, kamu. Színjáték. De játszod. Emberek ezrei, milliói töltik el a napjukat úgy, hogy közben minden pillanatban szerepeket játszanak, álarcokat viselnek. A munkahelyeken, ahol a lényük töredékét tudják csak élni. Ahova a kötelezőn kívül max. a jóképű kollega miatt jár be, akivel flörtölni lehet kicsit, csinosan felöltözve, vigyázva, hogy egyszerre legyen dolgunk a fénymásolónál. Meg a munkahelyi pletykák, amiket sugdolózva valami izgalmat ad a napnak... Nincs ott a lelkük, látványosan nincs. És alig tudnék olyat mondani az ismeretségi körömből, aki úgy dolgozik, hogy ott a lelke, abban, amit csinál. Hiteltelen az életünk. Már hétfőn a pénteket várják, a hét egy probléma, egy csapás, amit túl kell élni, hogy jöjjön hétvégén a jól megérdemelt, mindent feledtető lerészegedés. Nemhiába olyan népszerű Garfield. Pontosan így élünk, így éltek. Karikatúrái vagyunk saját létünknek. Nézd meg a médiát, a politikát. Nézd meg az oktatást, az egyházat, a családi eseményeket, a randikat, a beszélgetéseket, az emberi kapcsolatokat... És a legszörnyűbb, hogy mindezt tudatosan tesszük!! Tudjuk, pontosan tudjuk, hogy minden egyes percünk hazugság, mégis, minden nap ugyanúgy éljük újra és újra... De cáfolj meg! Mondj egyetlen területét az életednek, ahol még őszinte vagy és ahol képes vagy önmagad lenni! Ha magadba nézel: láthatod. A Téged körülvevő világ hazugság. Illúzió. Szemfényvesztés. Ilyennek teremtettük. Ennyire voltunk eddig képesek.
Hiteltelen lett az életünk a fogantatástól a temetésig. Ez így már képtelen tovább működni. Választanod kell, és most kell választanod! Önmagad vagy és megkeresed az Igazi Önvalód, és felvállalod azt, aki vagy, az örökös kifelé mutogatás helyett a saját lábadra állsz és teszed a dolgod, hited szerint, amiért itt vagy ... vagy elpusztulsz. Minden össze fog omlani körülötted, amiben bízol, mert egyetlen dologban bízhatsz: saját magadban! Nem, nem abban, akinek most hiszed magad. Az nem Te vagy. A saját, csodálatos, tökéletes, isteni lényedben! Nincs más út.
