Útonjáró

Igen, de ez nem a mai posztok számára vonatkozik :-) Kivételesen megint munka. Igen, megpróbálom behozni az elmúlt két hónap lemaradását. Sokminden volt menet közben, amit nem írtam ki, mert ... valamiért, aztán most vagy feljön, vagy örökre elveszett. Még kézirat sincs róla...

Túldolgozom magam. Túlvállalom, túl részletesen, precízen akarom megcsinálni, többet, mint amennyi adott időbe belefér, stb. Pedig érzem, előbb finomabb jelzésekkel, aztán komoly gombócok vannak már a gyomromban, de fogamat összeszorítva, levegőt visszatartva akkor is megcsinálom! (Mintha ezzel az akarom!! kérdéssel nehezen jutnék ötről a hatra)

Ma is, az utolsó két óra már így ment le.

Bemegyek, és úgy vagyok vele, hogy gyorsan ledolgozom a napot, megcsinálok minél többmindent, aztán UTÁNA lehet magammal foglalkozni, lehetek magamban (mármint én, bennem), meg lehet minden, de a munka az munka. Ezzel csak annyi baj van, hogy:

1, a lényem pontosan tudja, hogy mikor, mit és mennyit kell csinálni, mikor kell pihenni, lassítani, levegőzni egyet, mikor kivel kell beszélni, stb., egyszóval ő látja azokat a Nagy Összefüggéseket, ahova a munkám beleillik, látja a kapcsolódási pontokat, (látja a Szinkronicitást) és próbál is nekem jelezni -- és jól elnyomom. Elnyomom és nem veszem figyelembe, mert félek valamitől, mert nem bízom benne eléggé, nem bízom benne, hogy ha azt mondja: elég, az valóban elég, helyette inkább próbálok minél többmindent megcsinálni, hátha szükség lesz (van, volt) rá, most azonnal. Az információt, amit a Létezéstől kaphatnék eldobom és szédült nyüzsgéssel helyettesítem. Legalábbis eddig. Ez is a mai nap egyik felismerése. Tehát holnap másképp fogom :-)

2, mivel eszeveszetten nyüzsgök és dolgozom mint a gép, ezért ÖNMAGAMRA, a lényemre természetesen nem tudok odafigyelni (kinek van ideje még arra is) és ezért aztán ritkán jut el hozzám az infó, amit átadna. Aminek mi az eredménye: még több meló -- talán feleslegsen, talán nem, de semmiképpen sem pont ott és akkor, amikor optimális lenne. Szóval annyira hatékony akarok lenni, hogy a végén pont nem vagyok az.

Ja, a feladataim egyike a cégen belül (tanácsadó cég) a hatékonyság mérése, kimutatása. Az egyik első dolog volt, amit felfedeztem, hogy sokan inkább nyüzsögnek, mint értelmes dolgot csinálnának, hogy a tevékeny munka látszatát keltsék -- leginkább saját maguk előtt, mert ők nem akarnak haszontalannak tűnni. Na király, most pont ezt csinálom én is :-)

A pszichológiája egyébként ennek valószínű az, hogy ha az önértékelésed nem 100%-os, akkor elkezdesz megfelelést játszani és próbálod magad fontosnak, hasznosnak érezni, és hát a leginkább ez arrafelé visz, hogy sokat, nagyon sokat dolgozz. És hogy ne engedj meg "üresjáratot". Mert ugye akkor lógsz. (Nálam legalábbis így működik). Pedig kell a csend és a nyugalom, különben nyüzségssé válik a munka és egyre kevesebb értelemmel és valódi haszonnal fog bírni. És közben a 8 órás munkanap 10-12-16 órássá hízik, és csodálkozol, hogy nincs időd semmire... és a munka sem igazán halad...

És a főnököm jelmondata: nem baj, ha tovább tart, az a legfontosabb, hogy érezd jól magad! Igen, valóban egyébként, így áll hozzá, de még nem sikerült ezt magamévá tennem. Pedig nagyon hasznos lenne...

Szóval a kevesebb sokszor több.

Hm, ismét eltelt két hónap. Hiába no, nem vagyok egy rendszeres posztoló, de hát el kell ezt nézzem magamnak.

Talán azért sem, mert az elmúlt két hónap komoly munkával telt - most kivételesen fizikai síkon értem ezt :-) Igaz, hogy négy órában kezdtem dolgozni, de most mindenféle határidők vannak, úgyhogy ez szépen felcsúszott ötre-hatra, mikor hogy. Plusz két óra utazás, plusz asszem túl sokat teszek bele magamból amíg benn vagyok, szóval többször vagyok holt mint élő, mire hazaérek. Na de kezdjük az elején.

Most kérdezte Kati, hogy mégis mi volt bennem a szándék, amikor elindult ez a munka-projekt, mert hogy igazán nem mondtam. Hát, bíztam benne, hogy ide azért megírtam :-) és valóban, a szeptember 13-i bátorodom című bejegyzés erről szólt: a Döntésről. Jó volt ezt most visszaolvasni, annál is inkább, mert a történetnek azóta láncolata lett. 13-án megírtam az ominózus posztot, 15-én elküldtem az önéletrajzom egy ismerősnek, aki továbbküldte, akik behívtak interjúra, aztán még egy interjúra és október 4-én kezdtem és még mindig ott dolgozom :-) Ez számomra egyértelműen azt igazolja, hogy ha valami belül valósággá válik, kívül, a 'Való Világban' is hamarosan -- kvázi azonnal -- megjelenik. Jó ez így, mert időnként vannak ilyen példák az életemben, csak szeretek róluk elfeledkezni, de így most örök emlék van állítva neki, szóval bármikor az orrom alá dörgölhetem.

Mint már írtam, az interjún sor került sok olyan kérdésre, amit fejlesztenem kell magamban, vagy kihívást jelent az életemben -- és akkor még reméltem, hogy ez hipp-hopp, de legalábbis szolid erőfeszítéssel menni fog. Hát persze. :-) Ahogy azt Tomika elképzeli. Hát lássuk sorban.

Emberekkel foglalkozni inkább, mint gépekkel: na eddig ebben kevés eredményt tudok felmutatni: a napom túlnyomó részét a monitorral szemközt töltöm. Mondjuk én próbálkoztam az első hetekben, de asszem visszatértem a biztonságot jelentő bitekhez, azokból még mindig több infót tudok kivasalni, mint az emberekből. Hosszú idő telt el, mire rájöttem, hogy itt bizony másképp mennek a dolgok, mint korábbi munkahelyemen: ott nagyon védett kis közegben voltam, mindenki szeretett és elfogadott és valahogy más volt. Komolyan nem tudom, hogy miért, de még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy akkor nyitottabb voltam, mint most, legalábbis mások felé. Pedig hát a magam felé meg a mások felé való nyitottság valahol összefügg, asszem.

Na mindegy, most időnként zavaróan nyilvánvaló, hogy a világ: tükör. Ahogy én állok másokhoz, pontosan azt kapom vissza: ha félelem, elutasítás van bennem, mikor odamegyek egy emberhez, teljesen másképp reagál, mint ugyanő, ha nyitottan, elfogadással megyek hozzá. Az első hetekben ettől többször kiborultam és/vagy boldogságban úsztam, míg erre ráébredtem. Elég szép kis hullámvasút volt.

Lehet, hogy korábban is tükör volt, csak nem vettem észre... vagy mást olvastam ki belőle.

Kár, hogy nem írtam le anno, mik voltak azok a bizonyos kérdések, amik előjöttek az interjún.. már nem emlékszem rájuk :-/

Na jó nagy csend következett a nagy nekibátorodásra, de megvolt az oka. Jó sokminden történt velem az elmúlt két hétben :-)

Pl. olvastam egy posztot egy bloggerről, aki szisztematikusan felépítette a blogos karrierjét és mára igen sok olvasója van. Döntött, megcsinálta. Hát, így is lehet, és ez a hozzáállás mindenhol megállja a helyét. Blogolásban nem tartok itt, másban talán igen :)

Dolgoztam a volt főnökömnek kicsit, és közben tanultam magamról sokat. Így megy ez, nem lehet megúszni, ha egyszer már magad felé fordultál. De erről majd talán később.

Aztán a legutóbbi bejegyzésemben említett döntésnek meg is született az eredménye. Úgy néz ki, dolgozni fogok, ismét. Két év szünet után. Kontrollerség ismét, de nagyobb felelősséggel, nagyobb önállósággal és izgalmasabb feladattal. Testhez álló lesz, mind a jelenlegi tudásomat, mind az életutamat tekintve. Mókás volt, ahogy az interjún előjött szépen sorban minden egyes terület, amit tudok, hogy erősítenem kell magamban, vagy ki kell magam próbálni benne.. Tök jó, hogy ennyire minden el van rendezve és ennyire pont oda kerül az ember, ahol valóban dolga van, ahol tanulhat, de nem csak a hagyományos értelemben, hanem abban a témában is, ami miatt végül is megszületett a Földre. Nagyon-nagyon szépen összevág a spirituális és az anyagi út, ha már képesek vagyunk meglátni ezt. Nekem most sikerült, és nagyon felemelő érzés! :-)

És gyorsulnak az események, gyorsul minden, ami történik velünk a felemelkedés jelen folyamatában, és készítenek minket elő októberre, novemberre, az év befejezésére, mert ha eddig rázós volt az út, az igazi kaland csak most következik :-) (Persze lehet, hogy nem mindenkinek, lehet Te már éled az új kalandod, én most kapcsolódok be)

És egyre inkább és egyre erősebben tapasztalom, és veszem észre, hogy valóban mi teremtjük a saját világunkat és ez lehet akár teljesen, homlokegyenes eltérő attól a világtól, mint amiben az ismerőseink, vagy akár a legközelebbi családtagjaink is élnek!

Eddig is ezt hirdettem, de megtapasztalni még igazából csak most tapasztalom. (vagyis veszem észre) És nagyon király!!! :-)

Megint részt veszek a Való Életben, többek közt ma elküldtem a jelentkezésemet egy álláshirdetésre. Kontroller, ismét, de jónak tűnik. Meglátjuk.

Ami miatt viszont főképp írok: ma, hogy mentem bótba, és volt időm kicsit befelé figyelni, észrevettem, hogy érzek magamban egyfajta belső biztonságot-bizonyosságot, amit korábban még sosem vettem észre. Bár hazudok, egyszer mintha lett volna, de már nem tudom mi maitt. Most pedig az van, hogy elhatároztam, hogy ok, akkor elmegyek melózni valamit, és tökre érzem azt az állapotot magamban, hogy DÖNTÖTTEM. Valahol nagyon belül, és tök fura (legalábbis nekem), hogy olyan, hogy eddig volt valami, most pedig valami egész más következik az életemben, de ez nem valószínű, vagy esetleg, vagy bármi, hanem TUTIBIZTOS. Jó érzés egyébként, nagyon :-)))

Asszem ez az, amikor egy másik vágányra teszem az életem, és a döntés nem a fejemben születik erről meg, hanem valahol nagyon belül, a lényemben, nem tudom hol, de VALÓSÁGOS! Egy belső valóság, ami sokkal magasabb rendű, mint amit a fizikai érzékszerveinkkel észlelhetünk, és olyan, ami abszolút biztonságot ad. Mert TUDOD, hogy így lesz, ez fog történni, kész, ez már el van döntve, le van zsírozva, kvázi bármit csinálsz, akkor is megtörténik. Na ez tetszik, de nagyon! :-) Csak azt nem tudom pontosan, mikor született ez meg bennem. Meg minek a hatására.

Bár utóbbira van egy sejtésem, borzasztó nagy harcot vívtam magamban az akarattal, a VASAKARATTAL, ami AKKORIS azt hajtja végre, amit eldöntött (a fejében), mert AZ LESZ ÉS KÉSZ. Írásban nem tudom átadni, de üvöltöztem itt egy sort Katinak, ahogy kiadtam magamból. És hogy rájöttem, hogy én ezt ANNYIRA GYŰLÖLÖM, hogy apró miszlikbe bírnék szaggatni bárkit és bármit, amin ezt tapasztalom. Asszem ez után tudott meghozódni bennem a fenti döntés. Lehet, hogy eztán ez gyakoribb lesz?

Az nagyon tetszene!! :-)

Na, ez legalább új. A google jelen pillanatban 4 találatot ad erre a kifejezésre.

De mit is jelent nálam..?

Miért eszünk? TE miért eszel? És hogyan?

Nekem ez elég neuralgikus pont volt mindig, de momentán ott tartok, hogy lassan kezdek rászokni, hogy ha dühös vagyok, evésbe fojtsam / evéssel csillapítsam. Ismerek olyat, aki unalmában eszik... meglehetősen nagydarabbá vált már ezen szokása miatt. Aztán vannak az ínyencek. Nem tudom, én külön kategóriát képviselek-e ezzel az új szokásommal, de szeretnék mihamarabb megválni tőle. Nem szimpi. Még akkor sem, ha nem akarom megítélni.

Te melyik típus vagy? A problémákra fókuszálsz, vagy a megoldásokra? Ma reggel rá kellett jönnöm (ismét, persze...), hogy a problémákat gyűjtögetem. Természetesen azért, hogy megoldjam őket. Hogy miért? Azt nem tudom igazából.. Talán unalmas lenne az élet problémák nélkül? Megoldandó feladatok nélkül? Emlékszem, még anno a munkahelyemen is kétségbe voltam esve, ha nem volt mit megoldanom, általában hamar kerestem is magamnak valamit. Bármit. Amit jobbítani lehet, ésszerűsíteni vagy csak rendbeszedni, vagy legalább átrendezni.

Azt hiszem a célok hiánya okozza ezt. Az elmét valami le kell kösse. Ha nem a célokkal, tervekkel, vágyakkal való foglalatosság, akkor keres magának mást. Problémákat. Amiken rágódhat, amiket megpróbálhat megoldani, amibe energiát, időt feccölhet és aminek a végén úgy érezheti, hogy tett valamit. Működött. Használta magát.

Ja, az elme ilyen, nem bírja, ha ő nem fontos. De csak akkor lehet fontos, ha működik.

Biztos van valami megoldás, amit még nem látok... A Nagy Megvilágosodott Emberek ki tudják kapcsolni ezt a kényszeres gondolkozást...

Szóval még az is lehet, hogy ez az egész őrület, amit itt tegnap is a facebook-kal csináltam, csupán látszólagos problémák megoldási kísérletei. Ez meg is magyarázná, hogy miért nem jutottam igazán semmire és miért fáradtam el közben annyira.

Ja, merthogy nem a saját problémáimat oldom meg. Importálok. Keresek feladatot. Mekkora baromság ez.. asszem valami nevelési dolog is lesz benne, mert hát haszontalan az ember, ha nem foglalja el magát valamivel, ugye... Valami értelmessel, természetesen. És hát a valóban értelmes dolog az valamilyen probléma megoldása..

Ez nekem nagyon sántít. Segíts ki kérlek, ha van meglátásod!

Köszi...

Szóval Szósölmédia.

Ez is a nyitási projekt része, bár ez megosztva van a párommal. Ugyanis -- mily meglepő -- ő is ilyen kis világtól elzárt kókuszdió, mint én, csak kevésbé volt eddig hajlandó észrevenni. De mostmár, hogy tudja, látja, meri, teszi... ja, nem, ez másik szöveg. Szóval ő is szeretné eljuttatni magát a világhoz és a világot magához és ennek szerves része lesz/lett/van az internetes jelenlét. Van már saját honlapja vagy két éve, de igazából nem volt eddig jelen a netes közösségi életben. Valójában az utóbbi hetekben kezdtük el feszegetni, mi is az a közösség egyáltalán és milyen részt venni benne :-) Na, ezt csak azért, hogy látható legyen, honnan indulunk.

Nagy fába vágtam a fejszém: igyekszem rendszeresebben írni a bennem-velem lezajló változásokról, történésekről. Szűrő nélkül. Nem könnyű, ezt most is érzem, ahogy írom :-)

Ha figyelmesen követed az írásokat és én is be tudom tartani amit elhatároztam, akkor szép lassan nyomon tudod követni egy zárt és konok elme türelmes kinyitását és közösségivé, bizakodóvá válását. Lehet, hogy nem lesz rövid a folyamat, de hátha tanulságos. :-)

Pár hete belecsaptam egy MLM üzletbe. Tudjátok, embereket kell meghívni, terméket bemutatni, stb. Belevágtam, mert szenvedélyt akartam megélni, lelkesíteni embereket, kijelenteni ami bennem van, úgy, hogy érezzék és tudják, hogy mi az. Érzem, bennem van, és itt úgy láttam, ki tudom ezt bontani magamból.

És erre folyamatosan olyanokkal beszélek, akiket győzködni kell. Akik szkeptikusok, akik jobb esetben kétszáz oldalról körbejárják a témát, hogy bízhatnak-e benne. Rosszabb esetben eleve elutasítják. És elgondolkodtam rajta, hogy miért? Miért van ez a kétkedés a valóságomban? Én is így kezdtem, én is körbejártam, és aztán belecsaptam és tapasztaltam a cucc pozitív hatását. És nem volt elég! Továbbra sem vagyok biztos benne. Időről-időre kétség üti fel a fejét bennem. De miért nem vagyok biztos? Mert csak rám vonatkozik? Mert másra talán másképp hat? Mert a hatás akár "véletlen" is lehet? És itt rájöttem: egyszerűen azért, mert hitetlen vagyok. A tapasztalás SOHA nem lesz meggyőző. Jézustól is csodát követeltek, egyre újabbakat. Egy hitetlennek pedig a legnagyobb csoda sem lesz meggyőző!! Nem fog hívővé tenni!! Semmi, ami a fizikai világban történik, beleértve a saját testemet is, nem tud hitet ébreszteni!! Csak a hit tud hitet ébreszteni... Nagyon kemény volt ezt felismerni.

Hát, eléggé gyászosra sikerült a napom, még ha nem is akarom nagyon megítélni :) Bár, ahogy vesszük, végül is biztos sokminden változott, csak má' megin' nem látom :)

Az viszont legalább letisztult, hogy a gyámoltalanságot képtelen vagyok elviselni. Sáros bakanccsal ugrálnék a torkán és fejszével verném szét a fejét. Pedig hát a leginkább elesett, leginkább gyámoltalan minőségem ami a leginkább szeretetéhes, akinek a legnagyobb szüksége lenne rá. Aki már elismerte, hogy gyenge, nem hazudik, nem vádaskodik, egyszerűen ott van, és kéri, hogy szeresd... Én meg lehetőleg belerúgok.

Még szerencse, hogy tájékozott vagyok, és tudom (olvastam), hogy a csillagok (bolygók) eléggé ezeknek a sebeknek a felszínre hozását támogatják. Nem jó, ez túl finom szó, igazából kikövetelik, odateszik, az arcodba b*sszák, aztán kezdj vele amit bírsz.

Tudom, egyszer hálás leszek ezért magamnak, hogy mindezen keresztülvertem mostani énemet, de azt inkább majd holnap, ha lehet, jó..?

Ja, és még a tegnapi folyós hasonlatot kibővítettem: amíg parttól-partig jég fedi a vizet, semmi gond, csorog szépen alatta... ha nincs jég, szintén megmarad a medrében. De amikor olvadni kezd, akkor van esélye a katasztrófának. Most ezzel vígasztalom magam. Előbb-utóbb csak elolvad minden jég és béke lesz...

Immáron négy napja, hogy az előző bejegyzést írtam, amit akkor úgy gondoltam, hamarosan követni fog a második rész.. hát, nem így lett. Aznap (Föld napja) annyira jól sikerült minden, tele voltam élményekkel, imádtam, hogy végre 'része vagyok a világnak', hogy tökre arra vágytam, mostmár legyen ilyen mindig.. :) Aztán lett. Annyira, hogy három nap alatt sok is lett belőle.

Érdekes volt ez a mai nap. Érdekes és élményekkel teli.

Úgy kezdődött, hogy hideg volt. Meg más egyéb nyűgjeim is voltak, ami miatt nem akartam menni. Pedig tegnap este még teljesen biztos voltam benne, hogy ott a helyem. Mármint a föld-napi rendezvényen, Pilisakárhol. Sok-sok ember között. És egyedül. Merthogy Katinak nem volt kedve jönni. Ettől persze bekapcsoltak bizonyos paráim, és hirtelen hidegnek, túl hidegnek tűnt az idő. Szerencsére annyira már vagyok tudatos (enyhe vállveregetés nekem), hogy felismertem rejtett indítékomat és rávettem magam az útra. :) Pöccre jött a villamos, metró, másik villamos, így még pontosan volt szerencsém látni, ahogy a HÉV kihúz a megállóból. Ami a buszhoz vitt volna, amivel éppen elértem volna a programot. Hát, pech... azaz...

A korlátaimmal foglalkoztam épp, amikor beugrott. Hirtelen világosság vált, hogy az életem valahol a kiszolgáltatottságról szól. Na nem arról a verzióról, amikor háborúban megerőszakol egy csapat kiéhezett katona (már ha nő lennék), egy (szerencsére) lájtosabb verzióról, de akkor is a kiszolgáltatottságról. Hogy miért volt középiskolában olyan szobatársam, aki egy (vagy két?) éven át félelemben tartott, hogy miért volt egyetemen olyan szobatársam, aki miatt létezni nem lehetett a szobában, hogy miért voltak olyan emberek körülöttem az életem során, akik hangulatától, kényétől-kedvétől függött az én érzelmi állapotom... Nem is tudom, eddig hogy nem jutottam el addig, hogy ezt a kis láncot észrevegyem az életemben.. jó, tudom, most volt/van itt az ideje, most érkeztem el odáig, hogy tudok ezzel mit kezdeni.

És hogy hogy ugrott be? A szomszéd, felül, öblös és talán kissé részeges hangon kiabált valamit a földszinten egy srácnak. Kissé erőszakos stílusban. Kipillantottam és elindult az agyam. Ha most ez a szomszéd, merő jó (bocsánat, rossz-)indulatból egy madzagra kötött szenes vasalóval vagy féltéglával betörné az ablakunkat. Jó, persze, miért tenne ilyet, de hát tegyük fel, hogy tenne. Erre olyan mélyről jövő és tehetetlen, az agyamat szétfeszítő düh kerített egy pillanat alatt a hatalmába, hogy magam is meglepődtem. Itt indult. Többször is szembesültem már vele, hogy félek a puszta, nyers, agresszív erőtől, erőszaktól. Többször is téma volt már az életemben, hogy átadom az éltem felett a hatalmat másoknak, aztán néha lázadok ez ellen. De csak most állt össze a kép. Hogy én ezt azért, és kizárólag azért alakítottam így, hogy képes legyek megtapasztalni a kiszolgáltatottságot. Persze azért arra vigyáztam a tervnél, hogy az életem, testi épségem valójában ne forogjon veszélyben, 'csak' az érzést tudjam megélni. De azt jó alaposan... Megélni a puszta fizikai létezésemben való fenyegetettséget. Megélni az érzelmi biztonságom fenyegetettségét. Megélni a komfortérzetem/biztonságom fenyegetettségét. Megélni azt, hogy tehetetlen vagyok egy szituációval szemben. Megélni, hogy nincs a kezemben semmi, amivel befolyásolhatnám a sorsom alakulását...

És hogy mire jó ez az egész? Nem tudtam eddig. Mindig igyekeztem változtatni rajta. Visszaszerezni az életem felett a hatalmat. Nem értettem a lényeget. Hogy pont az a cél, hogy éljem meg, fogadjam be, adjam át magam, ellenkezés nélkül a teljes kiszolgáltatottságnak. Mert akkor fogok tudni BÍZNI! Hogy a teljes kiszolgáltatottság megélése lényegében a teljes, tökéletes bizalmat jelenti! Hogy ha már teljesen le vagyok korlátozva a létben és semmit nem tehetek magamért, nincs más választásom, mint átadni magam a Valóságomnak, rábízni magam az Életemre!! Bízni, bízni és bízni... Hogy a Nagy Egész értem, kizárólag értem van úgy, ahogyan van!!

Azt hiszem erre éreztem most rá....

Beszarás, hogy azért kell, hogy pótcselekedjek (tévézés) és aztán hülyén érezzem magam és hogy zizegjen a lábam (ez olyan érzés, amit a pangó energiák idéznek elő és amivel baromi nehezen bírok bármit is kezdeni és nem lehet tőle nyugton feküdni, pláne nem aludni) csak azért, mert KÉPTELEN VAGYOK KIFEJEZNI A BOLDOGSÁGOMAT!!!

Ok, rendben, hogy felhívtam Katit és iszonyú lelkesen meséltem neki és nagyon jó volt, de kevés volt!! És nem tudok virágba borulni, mint a fák és nem tudok repdesni meg csivitelni, mint a madarak és igazából rá kell jönnöm, hogy semmit sem tudok, ami igazán boldogság-kifejezésre szolgál! Sem énekelni, sem táncolni, sem kurjongatni vagy viháncolni... Rémes!! Basszus, ezek szerint meg kell tanulnom kifejezni, megnyilvánítani a boldogságot?!? A lelkesültséget?!

Vagy ezt is csak engedni kell, aztán majd kifejeződik magától a legjobb módon?

Pl. hogy írok. Leírom. Nem olyan dinamikus, mint lelkesen mesélni róla, de nem rossz ez sem :)

Mindenesetre új felfedezésem, hogy még a boldogság is elfojtható...

Ha feltétel nélküli, valódi szeretet kapsz, azzal találkozol, és nem vagy rá kész, elszaladsz. Eldobod magadtól. Elmenekülsz tőle. Hiszed vagy sem, de megrémülsz tőle! Azt mutatja Neked Magadról, amit nem akarsz látni! Hogy Benned is ugyanúgy létezik a tökéletes elfogadás magad felé és a tökéletes szeretet magad, a lényed felé. És ez minden játék, illúzió és önbecsapás alól végleg kihúzza a szőnyeget.Többé nem hitetheted el magaddal, hogy nem vagy szerethető! Hogy a szeretetért bármit is tenned kell! Hogy ki kell azt érdemelned! Hogy kompromisszumokat kell kötnöd. Hogy becsapható vagy. Többé nem építhetsz illúziókat magad köré! Nem bújhatsz el a világ elől! Nem érheted be hamis szeretet-pótlékokkal, nem áltathatod magad ábrándokkal és ígéretekkel! Hiszen már megtapasztaltad! TUDOD MILYEN! TUDOD, HOGY LÉTEZIK! Többé nincs visszaút.

És ez elrémíszhet.

Érdekes dolog történt ma velem. Elindultam sétálni és a Bosnyák térnél a templomnál felfigyeltem egy hajléktalan asszonyra, akinek (talán 10-15 méterre voltam tőle) szeretet és béke csillant a szemében. Visszafelé megálltam vele beszélgetni. Egész pontosan kenyérért voltam a péknél és úgy éreztem, meg kell osztanom vele. Nem sajnálatból vagy könyörületből (azt hiszem), egyszerűen a szívemnek jól esett. De talán csak oda kellett mennem hozzá és beszédbe elegyedni. Nagyon tanulságos volt, még nem dolgoztam föl egészen.

Játszom.

Most épp a pénzzel. Az utolsó forrásaimat is próbálom kimeríteni. Nem akarok menekülő utat, biztonságot hagyni. Mintha az abszolút nullártól akarnék indulni. De annyi minden van, amit el kellene veszítsek, hogy semmim se legyen! Ott vannak a kapcsolataim. Ott van a család. Ha végképp lóvé, fedél, stb. nélkül maradok, még mindig tudok rájuk számítani. Nem akarnék. Mindenről le akarom magam választani, talaj, biztonság nélkül hagyni az egómat, a létezésemet. Hogy megtalálhassam végre önmagam? Hogy felfedezzem, mivel azonosulok még mindig? Módszeresen kipucolni az életemből minden támaszt? Mintha most így ütne vissza, hogy burokban, támogatottan éltem eddig? Mintha mindentől meg akarnék szabadulni, hogy saját erőből tegyem? El akarom dobni amim van, hogy aztán egyedül fennmaradok-e a vízen? Merthogy nem értékelem a jelen körülményeimet? Nem ismerem el, hogy részem van benne, hogy ilyen? Adománynak, sőt, segélynek tekintem? Könyörületből kaptam, holott nem vagyok érdemes rá? Miért nem ismerem el, hogy az én teremtésem? Miért akarom korlátozni az Univerzumot, hogy hogyan támogasson? Hogy csodát tegyen és ettől nagyfiú legyek? Miért packázok a sorssal, magammal?

Annyira mókásak vagyunk mi, emberek... minden megvan bennünk, mégis mindent kívülről várunk.. Szülőktől, társtól, főnöktől, barátoktól, vagy akár magától az Élettől.. Csak arról feledkezünk ilyenkor el, hogy MI VAGYUNK AZ ÉLET!!!

Minden bennünk van, amire valaha is szükségünk van itt ebben a földi létben. Sőt. A bennünk van nem is pontos igazán: minden MI vagyunk!! Az ÉLET, a SZERETET, a BÁTORSÁG, a FÉRFI és a NŐ (igen, mindkettő)!

Én is most kezdem felfedezni, mennyi minden van bennem, mennyi mindenre van lehetőségem magamtól, magamból, amire korábban nem is gondoltam. (Számomra) új és még újabb minőségek bukkannak fel bennem, és folyton észreveszem, hogy amit kívül látok az csak jelzés, hogy "Öreg, magadban keress!!"

Ma jöttem rá, hogy a kereskedelmi rádiók és a popzene az ÉLET-et próbálja közvetíteni. A pezsgést, a lendületet, mindazt, ami az ÉLET lényege. Azoknak, akik úgy érzik, belőlük hiányzik, akik belül nem találják :) Ez egy ideig jó pótlék, másolat, de a VALÓDI ÉLET csak belülről fakadhat. A felfedezés, felismerés után pedig jöhet a vágy és ha nem félek tőle meg is jelenik a földi valóságomban az ÉLET!!

Nehéz szavakkal leírni, de az is ma kristályosodott ki bennem, hogy mit jelent a FÉRFI. Nem arra gondolok, "akit" a reklámok, média, stb. férfiként próbál eladni nekünk, hanem arra az energiára, minőségre, ami az Univerzum férfiminőségét adja, jelenti. Próbáltam szavakba önteni, de nehézkesen megy. Ezoterikus körökben szokták használni a "vagyok aki vagyok" kifejezést arra, hogy kik is vagyunk valójában, az egó meg a fizikai test álarca mögött. Na ha ezt a három szót a FÉRFI mondja ki, az olyan. Azzal teremtett lélek vitába nem szállhat. A női energia adta lágysággal szemben (azt kiegészítve) a férfi energia adja meg mindennek a TARTÁSt. Markáns, határozott, szilárd. Vágni lehet, építeni lehet belőle, karaktert, szilárdságot, irányt, tartást ad a Teremtés egészének. Nehéz leírni, a szavak nem tudják átvinni az érzést. A férfienergia egyszerűen VAN. A férfienergia MAGA a VAN.

Új Föld, Új Föld... Mindenki Új Földet vár.. sóvárogtok érte.. majd az Új Földön minden szebb lesz, minden jobb lesz... majd ott békében és szeretetben élünk boldogan, majd ott nem harapják át egymás torkát az emberek, majd ott mindenkit érdemei szerint értékelnek, majd ott egységben és harmóniában fogok tudni élni... Majd, majd, majd....

Hát egy kis lóf*szt! Nincs Új Föld! Legalábbis olyan módon, ahogyan várjátok, nincs! Azt hiszed hogy majd egy békés, szeretetteli társadalom békés, szeretetteli tagja leszel és azért nem lesznek problémáid, mert mindenki más jól fog viselkedni??? Hogy majd mindenki szeretni fogja egymást és a Földet és senki nem fog állatokat enni meg szemetelni és így csupa boldogság lesz az életed? Nagyon rosszul gondolod. Nem így lesz. Nem így van! Pedig milyen egyszerű lenne... egy Tökéletes, Szeretetteli, Boldog Új Földön hereverézni naphosszat... Jaj, mindjárt összecsinálom magam a gyönyörtől!

A létező legnagyobb illúziótok mostanság a 2012-várás. Mert nem lesz 2012!! Semmi sem lesz!!! Semmi sem lesz más, attól, hogy 2012-re fordul a naptár. Hacsak TE nem leszel más. Addig. Gondolkozz el ezen!

Azt mondják, válság van. Gazdasági. Meg világ. Erről szól minden híradás, ezt harsogja a média. Ezzel kelsz és ezzel fekszel. És ha félsz tőle, jobb, ha felkötöd a gatyád. A legnagyobb félelmeid fogja beigazolni. De ugyanígy beigazolhatja a legnagyobb reményeid is...

Talán nem tökéletes a párhuzam, de a mondanivaló nagyon is aktuális...

Tudom, hogy ott vagytok. Mostmár érzem. Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. Féltek a változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik, milyen a világ nélkületek. A határok, ellenőrzés, szabályok és korlátok nélküli világot. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk? Az csak rajtatok múlik...

Neo (Matrix)

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.

Mt. 10:34-37

Több témát is összeszedtem a mai posztba, de mind összefügg egymással. Szabad akarat, felelősség, végzetszerűség és kontrol. Többször leizzadtam, míg "lejött", úgyhogy azt hiszem, nagyon jó lett. :-)

Nézzük a kontrolt. A kontrol ugyebár egy ellenőrző mechanizmus a kis fejünkben, ami enged, vagy nem enged (javarészt nem enged :-)) bizonyos dolgokat megélni, megtenni, érezni vagy gondolni. A kontrol azért működik, mert azt hiszem, hogy hatalmamban áll jót vagy rosszat cselekedni. És feltételezi, hogy a "jó" és "rossz" rajtam kívül álló, objektív valóság. És sajnos (vagy szerencsére) az előző két mondat egyike sem igaz. :-) Nem létezik jó és rossz, és nincs is lehetőségem jót vagy rosszat cselekedni. Most ez utóbbit vizsgálom meg picit.

Kedves Olvasóim!

Ma a párkapcsolatokat vesszük górcső alá. Gondolkoztak-e már azon, vajon mi célt is szolgálnak a párkapcsolatok, vajon miért van az, hogy valaki csak úgy, minden átmenet nélkül megtetszik nekünk a buszon, közértben, diszkóban, munkahelyen? Miért van az, hogy bizonyos emberekkel hosszabb együtt töltött idő alatt mintegy „összecsiszolódunk” és egyszercsak azon vesszük észre magunkat, hogy immár szinte elválaszthatatlanok lettünk egymástól?

Meddig akartok még aludni? Meddig akarjátok még mondvacsinált indokokkal távoltartani magatoktól saját magatokat? Meddig akartok még kifogások mögé bújva menekülni önnön lényetek elől?? Nem unjátok még az egymásra következő, semmi változást nem hozó, egy helyben pörgő napjaitokat? Nem unjátok még, hogy mindig elfuttok az igazi, valós, megoldásra váró gondjaitok elől? Hogy ál-problémákba menekültök? Hogy boldogságot hazudtok magatoknak, mikor tudván tudjátok, hogy nem abban éltek? Hogy megelégedtek a morzsákkal, mikor egész veknik várnak rátok? Hogy könnyűnek látszó hazugságokba menekültök a valóság helyett? Hogy éveken és éveken át eltagadjátok magatoktól a lehetőséget, hogy a valódi életetek éljétek? Nem pedig valami árnyékot, amit az elmétekben lakó korlátok között biztosíthatónak láttok...

Örökösen a holnapra vársz. A holnapban reménykedsz. Hogy majd valahogy jobb lesz, valami másképp lesz. De egyszer csak nem lesz már több holnap. És ott fogsz állni a millió elszalasztott lehetőséggel és a megoldatlan feladataiddal. Mihez kezdesz akkor? Nem áltathatod magad örökké azzal, hogy majd egyszer, valamikor... MOST van rá lehetőséged! Az idő fogytán fogy. Ez az életed is véges. Minden elpazarolt perc, amit nem az utadon járva töltesz: hiábavaló. Nincs már helye a kitérőknek, a hosszas és nehézkes tapasztalásoknak. Nem tettetheted magad továbbra is tehetetlennek. Mindent, amit tudnod kell: már tudsz. Régesrég. A kezedben van a sorsod! Jobban, mint bármikor ezelőtt! És minden egyes nappal eggyel kevesebbed van, hogy felébredj. Az idő pedig nemsoká elközeleg. Nem halogathatod tovább. ÉBREDJ!!!